A utána indul el a nem szó szerinti interpretáció.

A továbbiakban a grice-i és a relevanciaelmélet alapján nézzük meg a metaforák és az irónia jellemz?it.A metafora két fogalom vagy jelenség kapcsolatán alapul, valós vagy vélt, közös küls? vagy bels? vonásaik, hangulati egyezés alapján. Vagyis a metaforák segítségével egy fogalmi céltartományt értünk meg egy másik fogalmi forrástartományon keresztül. A metaforákon belül is megkülönböztetünk konvencionális- és nem konvencionális metaforákat (Gibbs és Colston, 2012). A konvencionális metaforák olyan, adott nyelvcsoportra jellemz?, mindenki által ismert nem szó szerinti nyelvi eszközök, amelyek elhangzásakor a nem szó szerinti jelentés el?bb aktiválódik a szó szerinti jelentésnél. Ezek a mindennapi beszédünk és gondolkodásunk nélkülözhetetlen részét képezik, és nagyban befolyásolják világlátásunkat és a konceptualizációnkat is. A nem konvencionális metaforák esetében a szó szerinti és a nem szó szerinti jelentés összekapcsolódása kevésbé közismert, kevésbé gyakori, így könnyebben félre tudjuk ?ket érteni (Gibbs és Colston, 2012). Grice (1989) szerint a metaforikus jelentés a min?ség maximájának megszegésén alapul, interpretációjuk pedig kétlépcs?s, amikor is el?ször a kifejezés szó szerinti értelmezésének hamis voltát detektáljuk, utána indul el a nem szó szerinti interpretáció. A relevanciaelmélet a metaforát az optimális relevancia elérésének egyik lehetséges útvonalaként értelmezi (Wilson és Sperber, 2004). Sperber és Wilson (1995) szerint a metaforák interpretációja gyenge implikatúrák értelmezésén keresztül valósul meg, amelyek segíthetik az interpretációt, de a megnyilatkozás más implikációk lehet?ségét is mutatják, az er?s implikatúrákkal ellentétben. Úgy vélik, hogy a metafora esetében a propozíciós forma eltér attól a gondolattól, amit ábrázol, továbbá a hallgató logikai és kontextuális implikációk segítségével tudja értelmezni (Sperber és Wilson, 1995), mindehhez pedig a hallgatónak els?fokú tudatelméleti képességgel kell rendelkeznie (Wilson és Sperber, 2004; Happé, 1993).